Felmerült-e már bennetetek, hogy a nagy háborúk (első és második világháború) előtt az emberek miként vélekedtek a háborúról? Hogy fogadhatták az átlag emberek közelgő népek közötti véres küzdelmet? Miért ismétlődhetett meg, miért ismétlődik meg újra és újra a fegyver által történő “igazságszolgáltatás”? Mit okozott, okoz társadalom szintjén egy háború? Hogy viszonyultak a korabeli emberek a kapitalizmus okozta játékszabály módosulásokhoz? Az emberi és a huszadik század elei nyugat európai gondolkodás okozta a kapitalizmust, és a háborút vagy fordítva? Miért szeretünk, szeretnénk sokszor a jelen szürkeségéből a múltba visszamenekülni?
Be kell hogy valljam, kicsit szkeptikusan vettem kezembe ezt a könyvet Orwell 1984 és az Állatfarm művei után; elképzelésem az volt, hogy ez a mű egy újabb fekete tükör a kor problémáira. Az olvasás közben folyamatosan vártam, a lelkembe fúródó, depresszív nyilakat, amiket végtelen mennyiségben szórt az előbb említett két könyvében. Viszont itt inkább tompa ütésekként mutatkoztak meg az érzelmek a mondani valói mögött. Sokkal kellemesebb hangvételű, lassabb de részletesebb képet kapunk a nagy háború előtti, és utáni időszakról, egy átlag polgár George Bowling szemszögéből. A főhősünk fogadásból plusz bevételhez jutott, és azon gondolkozik, hogy lehetne ezt az összeget a lehető legjobban elkölteni. Miután az utcákat járva beugrott egy fiatalkori emléke (és ezáltal az olvasót is beavatta gyermekkori idilljébe), úgy dönt visszalátogat szülővárosába.
A könyv több fontos korszakot mutat be, az első világháború előtti, a közbeni, és utáni időszakot. Zseniálisan szemlélteti, hogyan szivárgott be észrevétlenül a kapitalizmus a háború előtti Angliába, majd mennyire elveszettek voltak az emberek a háború után, ebben az új rendszerben. Jól illusztrálja az író, hogy nem csak a háború az ami előidézte az 1920 évek elszemélytelenedő kiégett társadalmat hanem maga a gazdasági rendszer. Churchill ezt jól látta, amikor megfogalmazta, hogy a kapitalizmus nem jól működik, csak az a gond, hogy jobbat még nem találtak ki.
A másik mély gondolat ami meghúzódik a műben, hogy mindegyik generáció meg akarja vívni a saját harcát. Az első világháború előtt szinte mindegyik angliai fiatal romantikus gondolatokat fűzött a háborúhoz, mind ily módon tervezte megváltani a világot. Főhősünk se lógott ki a forrófejűek soraiból. Csak a frontvonalon eszmélt rá arra (megannyi bohém társával egyetembe), hogy ez a háború vérre megy, és az igazi tét nem a győzelem, hanem a túlélés. De az ember nem tanul a háborúkból, hiszen az érzelem és a fiatal kori hormonok tombolnak minden egyes tinédzserben és mindegyik tapasztalatlan tudatalattija azt harsogja „Ha a világ nem ad munkát, Én adok munkát a világnak.” (Kiscsillag – Mi mehet).
Nekem kedvenc részem, a főhős gyermekkorának bemutatása volt. Minden egyes pillanatába bele tudtam élni magam. A főhőssel együtt feküdtem a vad menták között, miközben azon ábrándozott, hogy fogja ki a nagy halakat a feneketlen tóból. Meseszerű múltidézés szerepe kettős, fiatalkor gondtalanságának, és a lelassult nyugodtabb világ bemutatásának célja, hogy kontrasztot tudjon a jelennek állítani, egyéni felelősség és társadalmi romlottság szempontjából.
Mindenkinek javaslom a könyvet, aki vágyik egy lassú (de nem unalmas!) utazásra a múltba, ami által jobban érthetővé válik a jelen(e).
