„Egyes kutatók, köztük a pszichiáter, M. Scott Peck és a pszichológus Dorothy Tennov arra a következtetésre jutottak, hogy a szerelem nem tekinthető egyben szeretetnek is. Dr. Peck szerint a szerelem élménye három okból sem igazi szeretet. Először is nem akaratlagos cselekvés vagy tudatos választás eredménye. Akárhogy is szeretnénk szerelembe esni, mi magunk nem idézhetjük elő ezt az állapotot. Ugyanakkor sokszor nem is számítunk rá, mégis megtörténik velünk. Gyakran a legalkalmatlanabb időben és a legvalószínűtlenebb személlyel esünk szerelembe. Másodszor, a szerelem azért sem valódi szeretet, mert nem igényel erőfeszítést. Bármit teszünk is szerelmes állapotunkban, csekély önfegyelmet vagy tudatos erőfeszítést kíván a részünkről. Az egymással folytatott hosszas és drága telefonbeszélgetések, az útiköltség, amit habozás nélkül kifizetünk, csak hogy láthassuk szerelmesünket, az ajándékok, melyekkel elhalmozzuk egymást, közös tevékenységeink tervezgetése mind semmiségnek tűnnek a szemünkben. Ahogy a madarat ösztönei késztetik a fészekrakásra, úgy késztet bennünket a szerelmi állapot ösztönös természete arra, hogy a szokatlan és rendkívüli dolgokat vigyünk végbe egymásért. Harmadszor a szerelmesek nem törekszenek egymás fejlődésének előmozdítására. „Ha a szerelemben van célunk, az nem más, mint a magányérzet feloldása (és talán ennek biztosítása a házasság intézményével).” A szerelem állapota nélkülözi az önmagunk, illetve a szeretett személy fejlődésére irányuló törekvést. Inkább azt az érzést kelti bennünk, hogy célba érkeztünk, és nincs szükségünk további növekedésre. Elértük a boldogság netovábbját, és egyetlen vágyunk, hogy továbbra is ott időzzünk. A szeretett személynek még kevésbé van szüksége fejlődésre, hiszen úgy tökéletes, ahogy van, s reméljük, hogy mindig ilyen marad.” /Gary Chapman: Az 5 szeretetnyelv/

Szerelem vagy szeretet?

Ezt a két fogalmat megkülönböztetjük a mindennapjainkban, hiszen családtagjaink vagy barátaink esetében a szeretet, míg a párunk esetében inkább a szerelem fogalmát használjuk. Sokan azt gondolják, hogy a szerelem az az érzés, amit kergetni kell, ami elhozza a kívánt boldogságot. Ez a mindent elsöprő erő. Valóban, a szerelem, mint érzés, hasonló dolgokat képes kiváltani belőlünk, mint a drog… Ha nincs mellettünk az adott illető, aki iránt érezzük a szerelmet, vágyunk utána, ha mellettünk van, elönt a boldogság érzése. Miért gondoljuk azt, hogy a szerelem az, ami meghozza a boldogságot, vagy ami szükséges egy párkapcsolatban, és ha elmúlik, akkor valami baj van? Egyrészt a rajzfilmek, majd a romantikus filmek miatt. Mit látunk ott? Egy férfi és egy nő a véletlennek köszönhetően találkoznak, és első látásra egymásba szeretnek. Akadhatnak hátráltató tényezők, de a végén összeházasodnak, és boldogan élnek, míg meg nem… Csak azért, mert szerelmesek. Másrészt személyiségfejlődésünk korai szakaszában azt halljuk az akkor nálunk idősebb emberektől, illetve barátainktól, hogy majd jön a nagy Ő, aki minden hibáddal együtt elfogad. Akivel minden egyszerűen fog menni, aki nem bánt meg, és akiért nem kell áldozatokat hozni, vagy változni.

Mi is a szerelem? Ahogy Gary Chapman könyvében olvashatjuk, a szerelem nem tekinthető szeretetnek 3 okból kifolyólag. Egyrészt tudattalan választás eredménye, hogy kivel esünk szerelembe. Másrészt a szerelem nem igényel erőfeszítést, illetve a szerelmes emberek nem törekszenek egymás fejlődésének előmozdítására. Egy párkapcsolat sok munkát igényel, nem csak a másikat, hanem magunkat is jobban megismerjük általa. Magát a szerelem érzését ott hordozzuk magunkban, és várjuk, hogy egy személyre „ráakaszthassuk”. Ha ez megtörténik, akkor nekünk csak ő létezik. Ő elégíti ki a vágyainkat, a szükségleteinket. Csak ő képes erre, más férfi vagy nő helyette nem. Reálisan hangzik? Nem igazán… A szerelem ösztönszerűleg alakul ki bennük, és nem másért felel, mint a fajfennmaradásért.

A társadalmunkban kialakult egy képzet, miszerint a szerelmet és az „Igazit” kell keresni. Ebből kifolyólag a szerelmet sok ember képes idealizálni. Foggal, körömmel ragaszkodnak ehhez az „Ideához” még akkor is, ha több keserűséget okoz, mint örömöt. A probléma akkor kezdődik, amikor elmúlik a szerelem, és a pár tagjai kezdenek visszatérni a realitás talajára, előtérbe kerülnek a problémák, amik addig is ott voltak. Egyre kevésbé igyekeznek kielégíteni partnerük szükségleteit és vágyait. Ilyenkor a felek elkezdenek gondolkodni, hogy a másik fél mégsem az „Igazi”, hiszen ha az lenne, minden igényem ki lenne elégítve, nem lenne ennyi problémánk, és ennyi veszekedésünk. Ugye erről nem szólnak a rajzfilmek és a romantikus filmek?  

A szerelem egy nagyon erős érzés ami a gyermekkorban gyökeredzik. Nem feltétlen a szerelmet kell keresnünk, és az „Igazit” a párválasztás során, hanem egy Igaz embert. Egy olyan személyt, aki képes fejlődni, aki stabil önértékeléssel és önbecsüléssel rendelkezik, és megbízható. Ha találkozunk egy ilyen emberrel, az iránta érzett szeretetünk sokkal mélyebb és szabadabb lehet, mint a szerelem…